Te is a fura emberek közé tartozol, akiket nem igazán értettek meg az emberek?

Aki mindig a feketebárány szerepet kapta? 
Aki mindig próbált beilleszkedni de valahogy sosem jött össze neki? 

 

De még is azt érezted mérhetetlen potenciállal rendelkezel amit sosem tudtál a felszínre hozni

Mi van, ha veled semmi baj sincsen?

és pont abban van az erőd,

amit mindenki elől el akarsz rejteni? 

Soha nem akartam a mélyebb spirituális létezésünkkel foglalkozni...

Annak viszont nem voltam tudatában, hogy nagyon erős érzékeléssel születtem erre az életemre, amit minden erőfeszítésemmel próbáltam elnyomni, elrejteni mindenki elől, saját magammal együtt.

A testem mindenről információ olvasott tudott minden térből, és mindenki mást érzékelt. Ma már tudom, hogy akár volt fizikai teste akár nem... de az is lehet a fizikai teste szilárd halmaz állapotú volt :D 

Éreztem mi van a kollektív térben körülöttem, a településeken ahol jártam. Mennyire húzzák össze magukat kicsire az emberek, milyen testi , lelki, megélhetési dolgokkal küzdenek, milyen valóságban élnek, milyen traumáik vannak. Mi a megoldás rájuk, amit sokszor nem akarnak észrevenni, én pedig láthatatlanul is, energetikailag elindítottam kisebb változásokat vagy egy lavinát a világukban.

Mintha mellettem állt volna valaki aki folyamatosan dobálja ba az információkat. Mindenkiről mindent tudtam, amit nem akartam azt is. Mintha mindig azt mondtam volna mindenkinek, ami épp foglalkoztatja, amit abban a pillanatban hallania kell.

Viszont sajos ez a képesség teljesen tudattalanul működött rajtam keresztül. Egyszerűen nem tudtam rendezni magamban ezt a rengeteg információ érzékelést. Nem is voltam tudatában annak, hogy ez érzékelés és hogyan kezeljem, mi az amit kellene kezdenem vele, hogy ne roppantson össze, mert egyre inkább azt éreztem, hogy ezt a mentális megterhelést már nem birom tovább. Egyre több helyzet volt ahol éreztem, hogy egy hajszál tart még vissza a teljes idegösszeomlástól. Fogalmam nem volt, hogy kihez forduljak, mert senki nem értette a kihívásomat, és elég sokszor éreztem azt, hogy egyedül vagyok emiatt. Aztán el is jött egy pont, ahol éreztem, ha itt nem változik meg valami mindennek vége, de a minimum. 

És ott valami megváltozott... csak könyörögve annyit mondtam magamban, kérek valamit, bármit ami segít.

Így változott meg az életem, hogy már semmi sem működött ami előtte...

Megértettem, hogy amikor egy új útra lépünk megelőzi az, hogy előtte minden elromlik. Azt érzed, hogy egy katasztrófális káoszt teremtettél, minden szétesik amit előtte felépítettél.

Azt hiszem ezért nem merünk mást életet választani csak amikor már minden kötél szakad, mert ezeket az érzéseket nem tudjuk tudatosan kezelni.

Nem tudom én választottam-e ezt az utat, vagy ő válaszott-e engem

Az biztos, hogy ha ezek nem történnek meg magamtól nem kerülök erre az útra. Mindig túlkontrolláltam mindent, agyas voltam, mindenre válasz kellett

Nem hittem a reinkarnációban sem, de a tudatalattim dobálta ki a megnyilvánulásaimon keresztül az összes előző életemet, és volt egy mély fordulópont az életemben, ahol felismertem, hogy a legtöbb dolognak tök mindegy, hogy hiszünk-e benne, attól még ő létezik.

Ráébredtem arra is, hogy befogadni nem tudom a létezését, ezért voltam vele tagadásban, mert ezt a rengeteg érzékelést sem tudtam kezelni, próbáltam tudattalan maradni rá. Mindig azt mondogatni magamnak, hogy ez nem valós amit látok vagy érzek.

Valószínűleg ha az érzékelésem nem kezd el ellenem dolgozni olyan erősen, nem leszek nyitott egy teljesen új énemre, arra aki valójában az a lény aki én vagyok, és nem vagyok itt ma, nem látom meg a fizikai valóság mögött az enregetikai létezésünket.

Így változott meg az életem.

Kicsit kényszerből, hogy kezdjek el a mélységeimmel foglalkozni.

Megértettem az érzékelésem, és rá jöttem, hogy hogyan tudok másoknak adni ezekkel a képességekkel és arra is, hogy rengetegen küzdenek hasonló kihívásokkal az érzékeléseik miatt.

Ahogy rá léptem erre az útra, soha többé nem éreztem magányosnak vagy meg nem értettnek magam.

Ébreszd fel a benned élő tudást, dimenziókból, vagy előző életeidből, formáld át a fizikai valóságod, varázsold az életed könnyedebbé a saját energiáddal

Mindig is érezted, hogy több van benned, és szeretnéd kihozni. Eljött az ideje, hogy megismerd a belső erőd, össze kapcsolódj a kvantum világgal. Kezdd el letisztítani magadról ami gátol, és megjeleníteni az életedben amit szeretsz élni. 

Tanfolyamok

Kvantum kezelői tanfolyam

Reinkarnációs utaztató tanfolyam

Sift to life programok

Változtasd meg ami van a valóságodban. Hanganyagok, webináriumok, meditációk.

Különböző ismereteket találsz ezekben a programokban, amik segítenek mélyebben összekapcsolódni a lényeddel.

Mentorprogram

Időszakosan

Call To Action

Reinkarnációs utaztató képzés

Mélyen hívnak az előző életek? Volt egy nagyon erős élményed utazásod során? Esetleg látod az emberek megéléseit előző életeiből? Ha hívást érzel az lehet nem véletlen, az embereknek szükségük van a jó utaztatóra, és az is lehet, a hívásod előző életeidre vezethető vissza. Fedezd fel. 

Call to Action

Lorem ipsum dolor sit amet, metus at rhoncus dapibus, habitasse vitae cubilia odio sed. Mauris pellentesque eget lorem malesuada wisi nec, nullam mus. Mauris vel mauris.

Call To Action

Minden ami körbevesz a jelenelgi energiánk tükre

De hogyan tudjuk megváltoztatni az energiánkat, hogy az jelenjen meg magunk körül amiben kellemes az életünk? Mi van, ha csak az a kulcs, hogy mindent amit eddig gondoltunk, amit eddig működtettük el kell engednünk, a kontrollal együtt? Ijesztő? 

Kíváncsi vagy az aktuális őrültségeimre?

Iratkozz fel a levelezĹ‘ listámra, nem szeretek felesleges e-maileket Ă­rni, csak az aktuális brainstormingjaimat osztom meg amibĹ‘l felismerĂ©seid lehetnek, Ă©s a tanfolyamok & kapcsolĂłdási lehetĹ‘sĂ©gek idĹ‘pontjainak a linkjeit fogod megkapni velĂĽk.Â